Előszó
…Elfehéredő ujjakkal szorítottam magamhoz kihűlő félben lévő testét, könnyeimmel áztattam sápadt arcát és elhomályosodó tekintetét. Egész testemben remegtem a félelemtől, hogy elveszítem őt, szemeimet becsuktam, ne kelljen végignéznem a szenvedését. Nehezen kapkodta a levegőt, sípoló tüdejének hangja betöltötte hallójárataimat, hiába igyekeztem kizárni minden zajt.
Kétségbeesetten ültem a hideg kövön, felettem boncolásra váró hullák gyülekeztek, vészjóslóan, fenyegetőn. A hideg, vékony deret varázsolt a bőrömre, nem tudtam megállapítani, hogy a félelemtől vagy a fagypont alatti hőmérséklettől vacogok-e. Tekintetem gyönyörű arcára fordítottam, biztatóan rámosolyogtam, de ő már csak erőtlen vicsorgással viszonozta. Ijedten figyeltem egyre növekvő hófehér szemfogait és minden egyes percet, ahogy az élet elhagyja törékeny testét, a vér kifut az arcából.
A légzése rohamosan csökkent, mégis kapkodott a levegő után, a sípolás és a zihálás felkavarta a gyomromat, nem tudtam már ránézni sem.
Minden egy pillanat alatt történt; izmai elernyedtek, megszűnt a görcsös szorítás, rongybabaként lógott a karomban. Kinyitottam a szemeimet, majd a nyüszítő sírás hirtelen, újult erővel robbant ki belőlem. Magamhoz szorítottam a testét, így ültem néhány percig, belélegezve parfümje és haja illatát.
Óvatosan lefektettem a földre, majd fölé hajoltam, hogy megadjam neki a végső kegyeletet.
Közelhajoltam az arcához, ajkaimat a homlokához érintettem.
A sötét szempár egy másodperc alatt felpattant és mereven nézett rám.
Levegőhöz sem jutottam.
A fenyegetés szinte sütött belőle...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése