Egy csepp vér (1.)

1.

Unottan és fáradtan nyúltam a szike után. Jéghideg merev test feküdt előttem, brutális sebekkel a mellkasán és a hasán. A tőr többször is behatolt, a penge szétszaggatta az izmokat. A bemeneti seb üresen tátongott a lámpák mesterséges fényének kereszttüzében. Az áldozat tekintete érzelemmentesen, üresen meredt a plafonra, a neoncsövek visszatükröződtek az üveges szemekből. Megigazítottam a gumikesztyűt a kezeimen, majd mély levegőt vettem és folytattam a munkámat.

A szike olyan könnyen csusszant a testén, mint kés a vajon. Széthajtottam a bőrét, betekintést nyerve a bordáihoz. Elővettem a csontfűrészt és szétvágtam a csontokat. Precíz munka volt. A kés hegye átcsusszant a bordái között. Látszott rajta, hogy nem amatőr volt a gyilkos, pontosan tudta, hova szúrjon.

Ujjaim belemélyedtek a belek tengerébe, próbáltam kipakolni a szerveit, hogy közelebbről is megvizsgálhassam őket. Szúrás érte a májat és a vesét. A halál nem állt be azonnal. A gyilkos hagyta kivérezni őt, mielőtt leadta volna a halálos szúrást. Egyenesen a szívizomba.

Brutális. Ahogyan az voltam én is. Szemrebbenés nélkül boncoltam a halottakat. Nem éreztem semmit, amikor az asztalomra kerültek, olyanok voltak nekem, mint egy kiló hús. Felvágtam, trancsíroztam egy kicsit, majd visszavarrtam őket.

Csoda, hogy vegetáriánus lettem?

A férfi halálának kiderítése rutinmunka volt. Az elkövető már a rácsok foglya, így nem volt szükség semmilyen trükkre. Nem mágiáztam nála, nem érdekelt a múltja. Egyszerűen kikapcsoltam a képességem, amit akkor szereztem, amikor autóbalesetet szenvedtem testvéremmel.

Halkan megkopogtatták az ajtót, majd a terembe belépett egy fiatal férfi. Adam volt az, az asszisztensem. Alacsony, barna hajú srác, aki lelkesen csillogó szemeit fémkeretes szemüveg mögé rejtette. Lányos arccal és fizimiskával rendelkezett, egyedül markáns arccsontja tette férfiassá. Ügyes fiú volt. Végzős az orvosi egyetemen, ahol természetesen kitűnően megállta a helyét. Közelebb lépett hozzám és a halotthoz. Jött, hogy elvégezhesse a dolgát, ami abból állt, hogy lefürdeti a férfit, majd felöltözteti szépen, előkészíti a temetésre.

Mintha számítana valamit.

A túlvilágon nem nézik, hogyan vagy felöltözve. Meghaltál, elvesztettél mindent, amit megszereztél földi létedben, nem leszel több mint oszladozó húscafatok tömkelege, férgek tápláléka, majd egy csupaszra nyalt csonttömeg. Béke poraira.

Éreztem a szaglójárataimba az oszladozó hulla szagát, éreztem az ízét a számban. Elléptem az asztaltól, majd köptem egy isteneset az egyik tálba. Nőies voltam, de nem érdekelt.

Intettem Adamnek, hogy átveheti a stafétabotot, én pedig eltűntem a balfenéken.

2.

Eltelt pár év azóta, hogy balesetet szenvedtünk szülővárosunk zord erdejében. Azóta sok minden megváltozott. Lediplomáztam, kórboncnokként dolgozom, míg Liz orvosként tengeti mindennapjait abban a kórházban, ahol én.

Anyám sajnos már nem élte meg azt a napot, amikor egyetemre mentem, így nem láthattam felháborodott arcát. Elszorult a szívem. Fájt az emlékezés, pedig napi szinten mások emlékeiben turkáltam pofátlanul, engedély nélkül. Lelketlen szörnyeteg lettem, egy két lábon járó hulla. Semmiben nem voltam jobb azoknál, akik rothadva fekszenek három méterrel a föld alatt. Szüleim halála megedzette lányos szívemet, nem tudtam senkit közel engedni magamhoz. Barátaim nem voltak, egyedül Lizben bíztam.

Mindketten szerencsétlenek voltunk a szerelemben, talán a beteges bizalmatlanságunknak köszönhetően. Egyetlen normális kapcsolatom volt az elmúlt években. Még az orvosin jártam egy sráccal, de már az elején éreztem, hogy nem ő az IGAZI, csupa nagybetűvel. Unalmas volt, a tökéletes pofi mögött nem bújt meg semmi izgalmas és lehengerlő. Mellette soha nem éreztem azt, hogy rá kellene vetnem magam és éjszakákon keresztül verejtékben úszva szeretkeznem vele.

Liznek nálam nagyobb szerencséje volt. Kezdetben úgy tűnt megtalálta a nagy Ő-t, két évig vad szerelemben égtek, majd a srác dobta őt egy táncosnőért. Mondja valaki azt, hogy a férfiak az okos nőket részesítik előnyben. Sokkal egyszerűbb egy cicababát bolondítani, mint egy talpraesett, határozott és céltudatos nőt. Hiszen előbbit egy új ruhával könnyedén ki lehet engesztelni.

Elhagytam az épületet, hogy friss levegővel töltsem fel rothadó tüdőmet. Élvezettel szívtam magamba a tavasz sziporkázó illatait. Köpenyem könnyedén lengedezett a lágy szellőben, halvány mosollyal a szám szegletében a falnak dőltem és vártam, hogy húgom is csatlakozzon szerény társaságomhoz.

Hamarosan meg is jelent, kezében egy szál cigarettát szorítva, remegő kezekkel tartva megmentőjét. Arcára ráncokat vetett a fáradtság, szemei alatt sötét karikák húzódtak. Szótlanul mellém dőlt, haragosan pumpálva a cigit.

− Este vacsi? − kérdezte törődötten, bal keze egy nagy bögre kávét ölelt át, mintha nem is akarná elengedni.

− Nem kell fáradnod, majd rendelünk valamit.

Liz némán bólintott. Miután végzet, egyetlen laza mozdulattal elpöckölte a csikket. Arcomat a nap felé fordítva próbáltam feltöltődni, némi melegséget nyerni a hideg boncterem után. Pár perc szótlan feltöltődés után Liz szedelőzködni kezdett, majd egy bágyadt mosoly kíséretében felém intett. Ellöktem magam a faltól, leporoltam a köpenyemet és beléptem a holtak birodalmába.

3.

Visszamentem a boncterembe, kezemre friss kesztyűt húztam, majd körülnéztem. Az előző hulla eltűnt. Szerencsére Adam már elszállította a teremből. A következő áldozatom a boncasztalon feküdt. Közelebb léptem hozzá, kezeimmel automatikusan a kartonja felé nyúltam.

Sebastian Pechal, született 1976. május 8., meghalt 2009. március 2. Pokolian fiatal, vértelen arc nézett rám ártatlanul, barna göndör fürtökkel keretezve. Teste kidolgozott volt, láthatóan sokat törődött vele még életében. Mivel a kartonban az állt, hogy a halál oka kivérzés, ezért úgy döntöttem, hogy ideje bevetnem a képességemet. Az embernek ugyanis nem szokása csak úgy elveszítenie cirka hat liter vért.

Levettem az egyik kesztyűmet, majd ujjaimat a hófehér bőrre fektettem. Ellazultam, átadtam magam az erőnek. Hagytam, hogy ledöntsön a lábamról. Erős áramütést éreztem, amely végigfutott a karomon, a fájdalom átjárta a testem, de nem szakítottam meg a kapcsolatot. A halántékom lüktetett, az izmaim görcsbe rándultak. Mély levegőt vettem, próbáltam normalizálni a légzésemet, kitisztítani az agyamat, hogy felkészülhessek a látottakra.

Ekkor kezdődtek csak az igazi meglepetések.

Sötét sikátorban találtam magam. Éreztem, hogy egész testemben remegek, a verejték elöntött, pólóm nedvesen tapadt a bőrömhöz. Futottam, ahogyan csak a lábam bírta, gyakran hátratekintve üldözőm felé. A sikátor azonban elhagyatottan, szeméttől túlzsúfolva csapódott az arcomba. Senki nem volt mögöttem.

Az egyik konténer mögött találtam menedéket. Megálltam, hogy végre kifújjam magam. Pokoli fáradtság próbált ledönteni a lábamról. Izmaim égtek a futástól, tüdőm ki akart szakadni a helyéről, szívem vad lüktetését a torkomban éreztem. A közelben megreccsent egy fa, mintha felsírt volna a ránehezedő súly alatt. Felkaptam a fejem. Tudtam, hogy tovább kell mennem.

Jeges félelem markolt a szívembe, amikor megpillantottam üldözöm sötét alakját. Hosszú, fekete köpenyt viselt, arcát valami furcsa maszk takarta. A szövet a földet súrolta, az ismeretlen könnyedén siklott felém. Siklott… A halál felém suhant a levegőben, bármilyen hihetetlenül is hangzik.

Bénult félelem öntötte el a testemet. Minden erőmmel az izmaimat szuggeráltam, hogy ne adják fel. A lábaim azonban földbe gyökereztek, képtelen voltam elmozdulni innen. A hóhér lassan közeledett felém, éreztem a testéből áradó izgalmat. Játszott velem.

Alig egy méter választott el minket egymástól, amikor ismét küzdeni kezdtem. Próbáltam megmozdulni, de minden kísérletem kudarcba fulladt. A férfi gúnyos kacajt hallatott szenvedéseim láttám. Amikor mellém ért, megtorpant.

Torkomból éles sikoly szakadt fel. A tehetetlenség miatt érzett düh átjárta a testemet. A félelem ott remegett minden porcikámban, szemeim kitágulva figyelték a halálosztó minden mozdulatát.

A köpenyes egyetlen laza mozdulattal levette a maszkot arcáról, majd kitátotta a száját, minta magába akarna szippantani. Elkerekedett szemekkel vettem tudomásul, hogy jövendőbeli gyilkosom szájában két megtermett szemfog ül, fenyegetően felém villogva.

Éreztem jeges leheletét a bőrömön, egyszerre volt hátborzongató és izgató. Ajkai a nyakamhoz simultak. Éles fájdalomként hatolt belém a tudat, hogy a férfi belém döfte két méretes szemfogát.

Az élet lassan, szívdobbanásonként szállt ki belőlem. Ereimben ütemesen lüktetett a vér, majd egyre halványodott az érzés. Több ezer hangya szállta meg a képernyőt, a sötétség körülöttem ólálkodott, majd egyetlen határozott ütéssel kilökött az életből.